Amióta az emberek bevezették a gázt az otthonukba, mindenképp fontos lehet, hogy az elővigyázatosság is meglegyen. Nem csak azért, mert ennek köszönhetően maximális szinten biztonságban lehetünk, de emellett az esetleges hibákat is ki tudjuk majd küszöbölni. Ami mindenképp fontos, hogy legyünk azzal képben, hogy éppen milyen módon készíttetjük el a fűtési rendszerünket, hiszen a drager gázérzékelő is szerves részét képezze a rendszernek. Nem csak azért, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz, de egy esetleges gáz szivárgást is azonnal észlelni fogunk. Ez pedig nem csak minket ment majd meg, hanem akár a komplett ingatlanunkat is, ami a vagyunk kapcsán is rendkívül fontos. Továbbá szem előtt kell tartani azt is, hogy a szakemberek mit javasolnak számunkra és mi magunk mit szeretnénk, hiszen nem véletlenül kell betartani minden előírást, ha nem akarunk komolyabb problémákkal szembe nézni és szem előtt tartjuk a megfelelő használhatóságot is. Ha pedig szeretnénk átnézetni minden évben a fűtési rendszert, arra is van lehetőség.