A gyermekes anyukák számára sokszor a részmunkaidő lehet a legtökéletesebb megoldás, hiszen ennek a napi beosztásnak köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy mindenre lesz időnk, legfőképpen a gyermekeinkre is. A részmunkaidős állás Kalocsa belterületén is szép számmal megtalálható, ennek köszönhetően pedig GYES-es anyukaként könnyedén válogathatunk is a jobbnál jobb állások közül. Persze csakis rajtunk múlik, hogy milyen terület az, amely minden szempontból megfelel nekünk, viszont ha biztosra szeretnénk menni, akkor nézzünk utána annak is, hogy milyen háttérrel rendelkezik az adott cég, amelyhez éppen állásinterjúra készülünk. Mivel pedig a munkáltatóknak sokszor fontos a családi állapot, így ezt a tényt is érdemes lehet belefűzni a szakmai önéletrajzba, hiszen ennek köszönhetően a munkáltatók is sokkal több mindenben tudnak nekünk segíteni, mint gondolnánk. A családbarát munkahely pedig mindig segít nekünk minden más területen is, így sokkal könnyebb lehet az életünk, mintha egy hagyományos, nyolc órás bejelentett munkahelyen dolgozunk.