A gyermek vállalás után igen nehéz lehet vissza rázódni a munka világába, hiszen akár több évnyi szakmai tapasztalat is kieshet. Ha az adott állás Dabas mellett található, és mi magunk is a városban élünk, minden esetben előnyben kell részesíteni azokat az álláslehetőségeket, amelyek folyamatosan a környezetünkben vannak. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy pontosan mennyi időt töltünk azzal, hogy beérjünk a munka helyünkre, hiszen távolabbi munkalehetőségek akár több órás utakat is jelenthetnek. Ez pedig akár oda is vezethet, hogy elkésünk, ami több alkalom esetében egyáltalán nem jól jön ki a munkaadók szemében. Mivel pedig azok, akik vissza tudnak menni a gyermekek után teljes munkaidőbe, könnyedén és gyorsan ismét profi szakemberekké válhatnak, éppen ezért egyre több munkáltató úgy dönt, hogy szakmai szempontból is inkább a tapasztaltabb édesanyák mellett teszi le a voksát. Ha pedig biztosak vagyunk a munkahelyünkben, tegyünk meg mindent azért, hogy megfelelő továbbképzéseken is részt tudjunk venni.