A konyha egy veszélyes üzem, még akkor is, ha még sosem keletkezett tűz, míg ott tevékenykedtünk. Általában véve a főzőlap lehet az, ahol komoly probléma lehet, viszont ma már vannak olyan megoldások, amelyek a kevésbé gyakorlott háziasszonyok számára is biztonságos főzést tesznek lehetővé. Többek között ilyen az elektromos főzőlap, amely tökéletesen alkalmas akár a minden napi főzésre is, ez mellett viszont nem nyílt lángról beszélünk, ennek köszönhetően pedig a tűz kialakulásának a mértéke igen alacsony. Azonban azt mindenképp tartsuk szem előtt, hogy az elektromos főzőlapokra sem szabad rátenni a konyharuhát, hiszen egy bizonyos időn belül ugyanúgy fel tud az is gyulladni. Ha van füstérzékelő a helyiségben, akkor persze azonnal tudni fogunk a bajról, viszont ekkor is azonnal cselekednünk kell. A minőségi főzőlapok pedig ma már igen csak energia takarékosak, éppen ezért a villany számlánk sem fog túlságosan megnövekedni még a rendszeres használat során sem. A tisztítás pedig szintén egyszerű, csak egy minőségi szivacs és speciális tisztító szer kell hozzá.