molinó készítés

Azok a marketing eszközök, amelyek a közterületre készülnek, minden esetben minőségi alapanyagokból kell, hogy készüljenek. A Profireklám éppen ezért folyamatosan működik minden egyes dekoráció gyártással foglalkozó cégnél. Nem ritka, hogy igazán nagy méreteket is kérnek megrendelők, ugyanis ez az anyag pontosan erre a célra készült. Mivel az anyag tökéletesen alkalmas a nyomtatásra is, így akár komplett grafikák is tökéletesen mutatnak rajta. Mivel pedig az anyag tökéletesen UV álló, így akár több éven keresztül könnyedén hirdetni tud egy adott szolgáltatást, vagy éppen egy céget. Ha pedig egy meglévő keretbe kerül bele a nyomat, érdemes úgynevezett fényzáró anyagot választani, hiszen ennek köszönhetően még a napsugarak sem rontják a reklám értékét. A rögzítésre viszont érdemes folyamatosan oda figyelni, hiszen egy nagyobb szél könnyedén tönkre teheti azokat a molinókat, amelyek az útjában állnak. Ezt az úgynevezett ringlizéssel lehet könnyedén és hatékonyan elérni. Ezt a megrendelés során mindig jelezzük a kivitelező szakembereknek.

By admin