Sosem tudhatjuk, hogy mikor lesz szükségünk egy minőségi grafikusra, aki nem csak egy komplett céges arculatot tervez nekünk, de akár még abban is segít, hogy a különféle marketing eszközöket is elkészítse nekünk. Fontos, hogy akkor, amikor létre hozunk egy új vállalkozást, mindenképp tegyünk meg mindent azért, hogy egy komplett arculat fogadja az ügyfeleinket. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy manapság már kellően modernnek, letisztultnak, mégis informatívnak kell lennünk. Maga a logótervezés az, amivel minden folyamat kezdetét veszi, hiszen a későbbiek során ennek megfelelően épül majd fel az egész céges megjelenés. Nem mindegy, hogy milyen színeket használunk, hiszen az emberek az első benyomás alapján ítélnek, éppen ezért meg kell mindent tennünk annak érdekében, hogy ez pozitív legyen. Amikor pedig már van egy bejáratott ügyfélkörünk, egy régebbi megjelenésünk, érdemes lehet az is felfrissíteni, viszont ezekben az esetekben is meg kell tartani a régi formát, hiszen így ismernek majd meg minket az új köntösben.