tilos tábla

Azok a táblák, amelyeket az utak mellett találhatunk, igen fontos szabályokra hívják fel a figyelmünket. A tilos tábla előnye, hogy azonnal felhívja a delikvens figyelmét arra, hogy pontosan mi is az, ami tiltott, valamint hogy hogyan kell viselkednünk, ha meglátunk egy ilyen táblát. Természetesen nem csak a KRESZ-ben találkozhatunk ilyen táblákkal, hanem a minden napok során is, hiszen Magyarországon törvényi rendelkezés határozza meg, hogy például hogy lehet dohányozni, valamint hogy melyek azok a helyek, ahol ez a tevékenység tiltva van. Rengeteg közterületen be kell tartanunk az előre meghatározott utasításokat, többek között például hogy nem szabad a fűre lépni, vagy hogy éppen ne szemeteljünk, vagy ne vigyünk kutyát a parkba. Ha ezen figyelmeztető táblák mondanivalóját nem tartjuk be, valamint figyelmen kívül hagyjuk, akár komoly bírságokat is kaphatunk. Ha pedig a KRESZ táblák esetében tesszük ezt meg, az is előfordulhat, hogy egy igen drága kerékbilincset kapunk, vagy még rosszabb esetben elszállítják az autónkat.