Ha úgy döntünk, hogy a karrierünket szeretnénk akár nagyobb mértékben is megváltoztatni, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ez a folyamat minél rövidebb lehessen. Persze ez csakis rajtunk múlik, valamint az olyan lehetőségeken, amelyek esetlegesen a közelünkben vannak. Éppen ezért nyitott állás Oroszlány cégeinél is található, viszont arra mindenképp figyeljünk oda, hogy milyen módon pályázunk, valamint hogy hogyan indítunk el egy-egy kapcsolati lehetőséget azokkal, akik minket személyesen is meghallgatnának. Mindenképp legyünk folyamatosan elérhetőek azokon a csatornákon, amelyeket megadunk az önéletrajzunkban, hiszen ha nem így teszünk, elképzelhető, hogy egy komolyabb állásról is könnyedén lecsúszhatunk. Ezzel pedig saját magunknak okozhat plusz problémát, valamint az sem mindegy, hogy maga az álláskeresési folyamat pontosan mennyi időt vesz igénybe, valamint hogy mekkora időszak az, amíg nincs bevételünk. Hiszen ez az életünk egyéb részeire is maximálisan kihat akár már pár hónap alatt is.