pálinkás címke

Egy új termék kialakításánál nagyon sok mindenre kell odafigyelnünk, hogy tökéletes legyen. Figyelembe kell vennünk a mai kor igényeit és azt, hogy minél hatékonyabbak legyünk. Ezért a marketingen kívül a megjelenésre is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Hiszen a vásárlók többsége a szemével vásárol elsősorban. Álltalában azt választjuk, ami a szemünknek a leg szimpatikusabb elsőre. Ezért fontos, hogy egy terméket milyen csomagolással látunk el, mennyire ragad meg rajta az ember tekintete. Adott esetben a pálinkás címke a termék csomagolása, aminek meg kell fognia a fogyasztókat. Egy ital esetében ez talán még fontosabb, mert csak az üveg és a címke alapján tudunk döntést hozni. Ha túl visszafogott, akkor azzal sugallhatjuk azt is, hogy nem éppen a legjobb fajta, de ha túl feltűnő, akkor pedig azt láttatja, hogy ezzel próbálnak bennünket megfogni és félrevezetni a tartalmáról. Ezért érdemes megtalálni azt a stílust, ami letisztult, de egyben megnyerő, ami valójában bennünket tükröz.