Sokat hallottam már a sörbicikliről, sőt a belvárosi munkahelyem előtt is rendszeresen tekernek el vele vidám fiatalok, és egyszer még egy nyugdíjas csoportot is láttam rajta. Ebből is látszik, hogy abszolút kortalan szórakozás lehet. Több sem kellett, azonnal szóltam a kollégáimnak hogy nézzünk csak utána ennek a dolognak. Nagyon megtetszett nekik az ötlet. Még a hölgy kollégák is fellelkesedtek az ötleten. Hála az égnek minden hülyeségben benne vannak. Elég sokan jelentkeztünk rá, szóval biztosak voltunk benne, hogy egy sörbickli nem lesz elég nekünk. Kettő minimum kell ahhoz hogy jól érezzünk magunkat. A munkaidő elteltével lesétáltunk a Hősök terére, hogy közelről is szemügyre vegyünk egy ilyen járgányt. Pont olyan volt mint amit elképzeltem. A következő héten már ott ültünk a sörbiciklin, és semmi sem állíthatott meg. Az idő gyönyörű volt, a sör jéghideg, és végül hatalmasat mulattunk. Biztos vagyok benne hogy máskor is eljövünk egy ilyen programra. Nagyon kellemes időtöltés.