Mivel az idősebbek is gyakran költöznek lakásba, így egyre kelendőbbek a kertkapcsolatos megoldások is. Semmiképp sem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy nem mindig egy belvárosi panellakás lesz az, ami mellett letesszük a voksunkat. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen terület az, ami számunkra tetszetős lehet, de ha biztosra szeretnénk menni, inkább a vidéki települések legyenek azok, amerre elindulunk. Egy eladó lakás Szentendre központjában például mindenképp megfelelő lehet, hiszen nem csak remek épületek közül választhatunk, de emellett abban is biztosak lehetünk, hogy minőséget és megbízhatóságot kapunk majd a pénzünkért. Ha pedig sikerül minden egyes helyiséget pontosan úgy kialakítanunk, ahogyan arra szükség van, valóban nem kell félnünk attól, hogy nem érezzük majd az otthon melegét, vagy éppen azt, amitől könnyedén tudunk majd pihenni, ami szintén fontos lehet manapság, hiszen egy rohanó világban élünk, ami szintén lényeges és fontos a kiegyensúlyozott hétköznapokhoz.